top of page
Rólunk

Rólunk írták:
 
"Kustos Lászlóné - Új Kemenesalja

Kohók, kályhák, kandallók, kemencék...

Celldömölkön, a Pityervárban, szerény ház falán szerény tábla jelzi a Rácz-Cell Kkt. telephelyét. Csak akinek valami dolga volt vele, tudja, hogy a telepen nem szokványos tevékenység folyik. Itt öntöde van, a fémmegmunkáló műhelyekben szinte alkotómunkát végeznek. A gazdasági társaság egyik tulajdonosától, Rácz Istvántól érdeklődtem cégéről, mai feladataikról, jövőbeni terveikről.
 
A kezdetekről
 
Rácz István öntő- és kohómérnökként 1973-ban lett iparos, majd - amint erre lehetőség nyílott - hozott létre egy családi vállalkozást. Kezdetben vas- és alumíniumöntéssel foglalkozott, később bővült a tevékenység egyéb fémöntésekkel (réz, bronz), valamint - ahogy ezt a termékkör megkívánta - lakatos és forgácsoló munkákkal. Ez persze azzal is járt, hogy alkalmazottakat kezdett foglalkoztatni: előbb kettőt-hármat, majd néha nyolcat-kilencet is. Jelenleg vele együtt hatan dolgoznak a szakmában, rajtuk kívül a család két tagja az ügyintézésben, kereskedelmi tevékenységben talál elfoglaltságot.
 
Termékkörük
 
A legkedvesebb munka számára ma is az öntött termék készítése, de ez ma már egyéb munkafolyamatokkal is kiegészül. A cserépkályhák, konyhai tűzhelyek, sütők, vízmelegítők, kemencék újra divatba jöttek. Ezek fém részeit, köztük az ajtókat, tartályokat, sütőket készítik itt. A termékek legtöbbje egyedi tervezésű, különféle díszítőelemekkel ellátottak. Nincs két egyforma darab, a forma, a méret, a díszítés mind egyéni igény szerint alakul. Együtt dolgoznak cserépkályhás mesterekkel, egymásra utalva, kölcsönösen ajánlva egymás munkáját. Aki ezeket a termékeket szeretné megrendelni, azt itt kompletten megteheti. A bemutatóteremben meg lehet tekinteni a saját termékeket és a kályhákhoz való csempét is.
 
A kisvállalkoaás létjogosultsága
 
Sok-sok munkával, napi harccal, de jól boldogulnak. Van megrendelésük, sőt, többet is tudnának vállalni. Ennek akadályát el sem hinné az ember: nincs elég munkaerő, hiánycikk a kezéből pontos, precíz munkát kiadó szakmunkás. Akik vannak, azokat meg kell becsülni. Családias a légkör, bátran rájuk bízhatja a feladatot, az üzemet. Önerőből alakította ki, gépesítette a műhelyeket, nemhogy valamilyen támogatást, de még hitelt sem vett fel soha. Nem mintha nem jött volna jól, de valahogyan ezek a lehetőségek mindig csak papíron léteztek számára. Az egész ország területén dolgoznak, de még Ausztriából, Németországból és Lengyelországból is volt megrendelésük.
Nagy gond, hogy már érezhető az életszínvonal csökkenése: az egyedi, igényes munkák nem olcsók, kevesebben adnak ki ilyenre pénzt. Jobban meg kell dolgozni a piacért, közben a konkurencia is kinőtte magát.
 
Tervek, célok, lehetőségek
 
Rácz István továbbra is ebben a nagyságrendben képzeli a vállalkozását. Meggyőződéssel vallja, hogy neki már nem csak önmagáért kell folytatni, hanem azokért is, akiknek tőle függ a sorsuk. Tudja, hogy a jövőben, ha fenn akarnak maradni, ezért többet kell tenni. Lenne igénye gépcserére is, de ennél fontosabbnak tartja a marketing-tevékenység fokozását.
Már van egy önálló bemutatótermük Veszprémben, és társulva jelen vannak Mosonmagyaróváron és Zalaegerszegen is. Most azonban a legfontosabb, hogy itt, Celldömölkön legyen egy igényes bemutatóterem: Ez most van készülőben. A közeljövőben Budapesten és Hódmezővásárhelyen fogják ajánlani a cég termékeit.
Rendszeresen kell menni szakmai találkozókra is. Van honlapjuk (ennek már érzik jótékony hatását), de egyéb módon is ajánlják magukat:  rövidesen egy nagyobb reklámkampányt szerveznek a piac bővítésére.
Rácz István azt mondja, már nem bír annyit dolgozni, mint régen, csak" 12-14 órát naponta. Optimista azonban, mert látja, hogy a fiát kezdi érdekelni a szakma, és ami vele jár: a vállalkozás ezer apró gondja, dolga, és öröme is. Jó lenne, ha több idő jutna olyan munkákra, amiből megélni nem lehet, élni viszont csak ezekért érdemes: aprólékos munkával plaketteket készíteni, vagy kiönteni bronzból az unokája kézfejét  amin még az ujjlenyomatok is látszanak... "

logo_raczcell.gif
bottom of page